AJÁNLATAIM

Rajtam kívül még bizonyára sokan izgatottan figyelik a Földünkön zajló szélsebes változásokat, legyenek ezek a gazdasági élet, a tudományos technológia, vagy az ökológia terén. A kíváncsiságon túl érzékeljük magunkban ezeknek a változásoknak a  nyugtalanító, elbizonytalanító hatását, és tapasztaljuk hatását érzelmi, egészségi állapotunkon és az anyagi helyzetünkön egyaránt. Úgy tűnik, hogy akár tetszik ez nekünk, akár nem, globális változások zajlanak bennünk is. Arany János által a Toldi estéjében mondott bölcsesség jut eszembe:

"Az idő szekere eljár. Ha felülsz rá felvesz, ha nem ülsz fel, nem vár. Változik a világ."

Napjaink gazdasági helyzete sokakat rákényszerít arra, hogy állást változtasson, vagy újat keressen, és alapvetően újraértékelje azt, hogy mihez is szeretne kezdeni. Az is elkeserítő, ha egyik napról a másikra elveszítjük a munkahelyünket, és úgymond a "Sors" rákényszerít minket arra, hogy újradefiniáljuk a pályánkat, céljainkat. Mindebben azonban láthatunk lehetőséget, kihívást is arra, hogy váltsunk, új vizekre tereljük az életünket, és azt csinálhassuk végre, amiben igazán hiszünk, amit szeretünk.

Honlapja a holnapja! Hiába van egy jó ötlete, terméke, szolgáltatása, csak akkor lehet életképes az elképzelése, ha azt megismerteti az emberekkel. Ha nincs fenn a neten, az olyan, mintha nem is létezne! Felgyorsult, digitális világunkban az idő egyre értékesebbé válik. Ma már szinte mindenki először az interneten keres megoldást a problémáira, ezért a színvonalas, bizalomépítő online jelenlét elengedhetetlen az üzleti sikerhez.

Sokan szeretnék termékeiket, szolgáltatásaikat, vállalkozásukat ismertebbé tenni a kívánt célközönség számára, ezért számtalan módon igyekeznek önmagukat, cégüket a lehető legtöbb helyen és a legköltséghatékonyabban hirdetni.

A postaládába juttatott szórólapok, újságok sorsa legtöbbször egyből a szemetes. A különféle klasszikus reklámok csak párszor jelennek meg, legyen az újsághirdetés, vagy rádiós, esetleg televíziós reklám, és nem is túl költséghatékonyak. Erre a célra a közösségi oldalak használata egyszerűbb, gazdaságosabb, szélesebb közönség érhető el általuk, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy bármely okból, bármikor megszüntethetik a láthatóságunk, és mivel nem saját tulajdonunk a felület, jobban ki vagyunk szolgáltatva, ha csak ezekre a lehetőségekre építettük fel ismertségünk.

A vállalkozások világában itt és most nagyon igaz: aki kimarad, lemarad. Egyre többen ismerik fel, hogy érdemes az online tér adta lehetőségeket a lehető legjobban használni, és elengedhetetlen az érdeklődők, ügyfelek tájékoztatásának, kiszolgálásának bizonyos fokú automatizálása. Az interneten elhelyezett információval aránylag olcsó, gyors, hatékony, és állandó ügyfélszolgálatot biztosíthat cége, vállalkozása számára. Nincs nyitvatartási idő! Honlapja (blogja) állandóan ott van a helyén, és mindig elérhető a nap 24 órájában, mindig információval szolgál az érdeklődőknek, lehet vasárnap, ünnepnap is.

Az online kereskedelem népszerűsége lankadatlan, szinte határtalan. Egyre többen szavaznak bizalmat az internetes vásárlásnak, kiemelkedő a virtuális termékek (szoftverek, oktatási anyagok,...) online forgalma. Egy jól működő webáruház üzemeltetése lényegesen olcsóbb egy offline bolt fenntartásához képest, sok esetben teljesen automatizálható az értékesítés, ráadásul általa olyan ügyfeleket is el tud érni, akik fizikailag távol vannak, vagy otthonuk kényelmében, munkahelyi szabad perceikben szeretnek vásárolni.

Az embert kívánó személyes szolgáltatás (fizikai üzlet) és az internetes tájékoztatás, árusítás (online jelenlét) együtt verhetetlen páros - ám kevesen "űzik" egyformán jól a két területet.

A legtöbb embert nem igazán érdekli maga a honlapkészítés, nem is tudja, hogy mit jelent az a szó, hogy reszponzív webdesign (mobil eszközökre optimalizált megjelenítés), SEO (keresőoptimalizálás), online marketing és hasonlók, csupán könnyebbé kívánja tenni céljai elérését, azaz szeretne ismertebb lenni, és több ügyfélre, ezáltal több bevételre vágyik - minél kevesebb időráfordítással, és anyagi befektetéssel. Mindez megvalósítható egy saját honlappal, WordPress weboldallal, webshoppal, bloggal, és az üzemeltetéséhez, ismertté tételéhez valóban értő emberekkel.

A jó honlap nem viszi, hanem termeli a pénzt! A weboldal készítés és használat fortélyait lehet jól, és kevésbé jól ismerni. Lehet ingyenes tárhelyszolgáltatásokkal, ingyenes honlapokkal, blogokkal, baráti szívességekkel próbálkozni, de érdemesebb inkább szakemberekre bízni a hatékony online jelenlétét.

Önnek még nincs honlapja vagy blogja?
Van, de több problémát hoz, mint hasznot?
Ha nincs, elkészítem.
Ha van, de elégedetlen vele, kijavítom, fejlesztem.
Ha menthetetlen, újat készítek és lecserélem.
Megtaníthatom a használatát, ha senkire se várva önállóan szeretné honlapját kezelni,
így nem kell minden csip-csup módosításért a programozónak fizetni.
Ha erre nincs ideje vagy kedve, szerződés alapján folyamatosan üzemeltetem.
Karbantartási megállapodás szerint elvégzem a szakmai tudást igénylő technikai frissítéseket.

Amennyiben felkeltettem érdeklődését, vegye fel velem a kapcsolatot. Korrekt, megfizethető, versenyképes megoldást fogok kínálni az énmárkája és/vagy vállalkozása digitális jelenlétéhez.

Mottóm: Minőség - Megbízhatóság - Elérhető ár - Tartós kapcsolat.

Manikűr, gyógymanikűr, pedikűr, gyógypedikűr, gél lakkozás, illetve talpmasszázs. Célom, hogy mások számára ne csak belülről, hanem kívülről is megteremtsem a test-lélek-szellem harmóniáját. A testápolás során hajlamosak vagyunk kevésbé odafigyelni a kéz és lábápolásra, pedig kezünk, lábunk és körmeink is törődést igényelnek, állapotuk pedig sok mindent elmond rólunk. Könyörtelenül elárulják a korunkat, utalnak az életmódunkra, temperamentumunkra, ízlésünkre, igényességünkre, és rávilágítanak egészségi és pszichés állapotunkra is. A megelőzés, a gondos kéz és lábápolás ezért is fontos. A már kialakult problémákat pedig érdemes minél hamarabb és rendszeresen kezelni. Ne várja meg, míg fájni kezd vagy ronda lesz, hívjon időpont egyeztetésre. Bővebb információt a szolgáltatásaimról >>> ITT <<< olvashat.

Ajándékozni öröm és igazi meglepetés! Az Ajándékkosár webáruházunkban számtalan, csodás, egyedi díszítésű, finomságokkal teli ajándékkosarakat talál - minden alkalomra! Ön kiválasztja, cégünk kiszállítja - Budapesten. A díszcsomagolás a mi ajándékunk!

Egy-egy gyönyörű ajándékkosár mindig nyerő választás születésnapra, névnapra, házassági évfordulóra, egyéb speciális alkalmakra, vagy igazi meglepetésként "csak úgy". Látogasson rendszeresen vissza hozzánk, fedezze fel az újdonságokat. Időben gondoskodjon a meglepetésről szeretteinek, ismerőseinek, üzletfeleinek, kollégáinak, rendelje meg >>> ITT <<< és MOST az ajándékokat!

Az élet az egyetlen esély, vedd komolyan! Az élet szépség, csodáld meg!
Az élet boldogság, ízleld! Az élet álom, tedd valósággá!
Az élet kihívás, fogadd el! Az élet kötelesség, teljesítsd!
Az élet játék, játszd! Az élet vagyon, használd fel!
Az élet szeretet, add át magad. Az élet titok, fejtsd meg!
Az élet ígéret, teljesítsd! Az élet szomorúság, győzd le!
Az élet dal, énekeld! Az élet küzdelem, harcold meg!
Az élet kaland, vállald! Az élet jutalom érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!

Kalkuttai Teréz anya: Az élet himnusza

Kellemes, és hasznos időtöltést kíván:

Szenyán Ildikó
szenyanildiko@neadjafel.hu
06-20-9-344-154


Webdesign - Szenyán Ildikó 2005-2024 © Minden jog fenntartva!