EGO

"A valóságnak megfelelő énkép drága kincs.
Előfeltétele annak, hogy az ember teljes szívvel, hasznos és termékeny életet tudjon élni.
A valóságtól elrugaszkodott énkép óriási hátrány."

Olyan világban élünk, ahol a tudatlanság és a félreértések uralnak minket. Legfőbb problémánk gondolkodásmódunkból ered.

Életem egyik legnagyobb felfedezése volt, amikor tanulmányaim során rádöbbentem, mi is az az ego. Én a legfontosabb ismeretnek tartom ezt, főleg abban az esetben, ha átlátjuk a saját egonk működésést. Ezt sokan önismeretnek hívják, de szerintem az önismeret kicsit többről szól, én most csak arról a mindennapjainkat irányító énünkről szeretnék pár szót szólni, ami döntően meghatározza életünk vonalát.

Vannak, akik azt mondják, három különálló emberként élünk. Az egyik az, akinek gondoljuk magunkat. A második, akinek mások gondolnak minket. A harmadik az, aki valójában vagyunk.

Az első kettő alkotja az egót: zavaros gondolkodásunk, érzésvilágunk és viselkedésünk alapját.

Az EGO tulajdonképpen nem más, mint a materializálódott lélek. Ugyan azokat a tulajdonságokat hordozza, mint a lélek, csak jóval beszűkültebb formában, az anyag világ korlátai közt. Azt gondolja egyszer él, most, mégis állandóan a múlttal és a jövővel van elfoglalva, mert ugye bánkódik a múlt, és aggódik a jövő miatt. Mindezt tesz azért, mert magának mindig a legjobbat akarja, boldog akar lenni.

Hétköznapi cselekedeteink 99%-át az ego irányítja. Sőt még azt is, hogyan érezzünk. Az összes negatív érzelmünk az ego terméke. Miért? Valamennyi negatív érzetünket a félelem szüli. Félelem a veszteségtől, a hiánytól. Ezek a fogalmak mind anyagi eredetűek, akár maga az ego. Veszíteni csak azt lehet, aminek birtokában vagyunk, félni csak attól lehet, amit nem ismerünk, aminek okát nem ismerjük. Az ego, mint az anyagi világ terméke pont ezeket a félelmeket kelti bennünk, hiszen maga is mulandó, ezért magában hordoz miden olyan félelmet, ami időhöz kötött. Más résztől szegény ego nem tud semmit arról mi van odaát. Azokat hordozza, ami egyszer már megtapasztalt, (nem feltétlen ebben az életében).

Boldognak lenni, azaz képesnek lenni elfogadni életünk valamennyi mozzanatát, tudva, hogy értünk van, erre az ego nem képes.

Az előbb elhangzottak senkit ne ragadtassanak arra, hogy célul tűzze ki egoja legyőzését, mert csak annál inkább megerősíti. Fontos, hogy tudatosuljon bennünk, szinte minden, amit teszünk, azt az egonkkal tesszük. Ha tehát le akarjuk győzni, az nem más, mint annak az akaratnak a legyőzésére tett próbálkozás, amivel győzni akarunk.

A megoldás az olyannyira elcsépelt tudatosodás. A tudatosodás ugyanis nem más, mint tisztában lenni az ego mozgató rugóival, magyarán a cselekedeteink, érzelmeink mögött megbúvó kiváltó okokkal, és képesnek lenni a jelenben élni.

Számomra az egó egy eszköz, ami tud nagyon rosszúl és nagyon jól is működni. Ha megtanultad használni, segíthet, ha nem tudod kezelni, földhöznyomhat.

Példaként szerepeljen itt a kedvenc bölcsességem:"Az életben két dolgon nem érdemes idegeskedni; az egyik, amin nem tudunk változtatni, a másik, amin tudunk. "

Ha félsz, hogy ellopják, elveszíted, nem sikerül, elkésel, nem kapod meg, megcsalnak, átvernek, becsapnak, nem éred el, nem lesz elég stb.stb.stb. Ez mind a félelmében téged zaklató EGO. Neki saját maga a legfontosabb. Képes elhitetni veled, hogy ha másért teszel, akkor az nem érte van. Millió és millió álarca van, és Neked mindet le kell szaggatnod arcodról, hogy tudatodra ébredj.

Hangsúlyozom az ego nem rossz dolog. Sőt neki köszönhetjük örömeinket, még ha olyan rövidek és mulandóak is. Ez a mi hajtóerőnk. Ő az akit nem lehet kielégíteni, aki mindig mást akar. Folyamatosan viszonyít, és a legjobbra vágyik. Ő a vágyad, mint a legerősebb emberi megnyilvánulás. Nélküle nem haladnánk előre, nem törekednénk a megismerésre, hogy boldogok legyünk. Végül saját gyilkosa lesz.

A bűnbe esés nem más, mint az EGO megszületése, kizuhanás a paradicsomból, az egységből. Abból az állapotból, amikor nem volt viszonyítás, mert minden Te voltál, és Te voltál a minden.

Amikor fájdalmat érzünk, az nem más, mint az egoról való lemondás abban a pillanatban. Természetesen az nem valós lemondás, hiszen mint már ecseteltem, egonktól csak halálunk pillanatában "szabadulunk", de egy kishalál mindenképpen. Ekkor az ego szenved, mert nem az történt, amit ő akart, ezért egy kicsit meghalt. Milliónyi ilyen kis halál szükséges ahhoz, hogy el tudjuk engedni a EGO-t. Ez a tanulási folyamat lényege. Ezért kell mindig szenvednünk, mert csak a negatív oldalról tudunk tanulni. Felismerni, hogy a fájdalmas tények ellenére még mindig van miért élni, és van esély a boldogságra. Amihez annyira ragaszkodtunk, vagy amit annyira szerettünk volna, elengedhető, mert úgy sokkal könnyebb ha semmihez nem ragaszkodunk, hiszen az mindig a mienk lehet. Elveszteni csak azt lehet, amiről azt gondoljuk a mienk volt.

Egyre több fonalt vágunk el életeink során melyekkel egonk mozgat minket, akár egy marionett bábut, míg végül szabadon, önfeledten léphetünk tovább a boldogság hierarhiáján.

*****

És egy érdekes cikk, mely nekem nagyon tetszett: Félelmek nélkül: Az ego halála

Kellemes, és hasznos időtöltést kíván:

Szenyán Ildikó
szenyanildiko@neadjafel.hu
06-20-9-344-154
Skype: Energildi
 

 

Webdesign - Szenyán Ildikó 2005-2013 © Minden jog fenntartva!