SPIRITUALITÁS-EZOTÉRIA

"Légy Te Magad a Változás, amit Látni Szeretnél a Világban!"

Mit jelent számomra a spiritualitás? Intuíció alapján élni, cselekedni. Kilépve a múlt eseményeiből és hatásukból, a várt jövő tervezgetéséből, szeretetben, aggodalmak, félelmek, elvárások nélkül, ITT és MOST, az adott pilllanatban lenni.

Sokan azt hiszik (én is sokáig azt hittem), hogy erre nincs lehetőség a mai követelményekkel teli világban, mert: pénzt kell keresni, háztartást kell vezetni, nevelni kell a gyereket, a családommal kell foglalkoznom, tehát nincs időm még erre is.

Nem vagyok vallásos a szó klasszikus értelmében, nem tartozom egyetlen egy vallásos közösséghez, vagy felekezethez sem. Nem vagyok semmilyen szekta tagja, csupán pár éve, egy komoly betegség után átértékelődött bennem pár dolog, más lett az értékrendem. Elindult bennem egy folyamat, változnak az élethez, az emberekhez, a munkához fűződő gondolataim, érzéseim.

Nincs külön világi élet és spirituális élet, "csak" ÉLET van.
Mint mindenkinek, nekem is vannak gondjaim, megoldandó feladataim, kötelezettségeim. Ugyanazt csinálom, mint bárki más: dolgozom, pénzt keresek, csekkeket, hitelt fizetek, háztartást vezetek, törődök a gyerekemmel, szeretteimmel. Annyi különbséggel, hogy a magánéletemben és munkám során is igyekszem azt az elfogadást, türelmet és szeretetet eljuttatni a szavaimmal, tetteimmel mindenhová, ami bennem napról-napra növekszik. Van bátorságom és önbizalmam, hogy azt csináljam, amit szeretek. Hiszem, tudom, hogy ha bennünk szeretet, türelem van, az a többi emberre is hatással van.

Az életben egyetlen biztos pont van, a folyamatos változás. A változást gyakran katasztrófaként éljük meg, tele félelemmel, holott legnagyszerűbb lehetőségeink is benne rejlenek. Amikor felismerjük az önmagunkról és a világról alkotott téves gondolatainkat, megtaláljuk az egyensúlyt az életünkben, rálelünk saját utunkra.

Mindez segít abban, hogy életünkből minél inkább kiiktathassuk a negatív érzelmeket - az elégedetlenséget, a türelmetlenséget, a csalódottságot vagy a félelmet. Ez nem azt jelenti, hogy többé  nem lesz részünk kihívásokban, nem leszünk betegek, szomorúak, rosszkedvűek, csupán  könnyebben, derűsebben és sikeresebben birkózhatunk meg gondjainkkal.

Önön áll, hogy él-e a lehetőséggel, barátságot köt-e az élet természetével, hogy általa teljesebb legyen. A jelenlegi tudásom nem teszi lehetővé, hogy teljes átfogó képet nyújtsak, de az alábbi írások segíthetnek egy új út felfedezésében Önnek is. Induljon el az önmagára találás útján!

Spiritualitás és ezoterikus gondolkodás 2010-A Tudatosság Éve
Aura
Ego
Karma
A vonzás törvénye
A MOST hatalma
Zene
Mandala
Mantra
Pszichoszomatika Betegségek lelki okai
Keleti és alternatív gyógymódok Pránanadi
Kristálygyógyászat
Bach virágterápia
Tantra
Asztrológia - Horoszkóp - Jóslás
Spirituális technikák nem csak kezdőknek

Sebestyén Balázs így beszél a meditációról és a spiritualitásról:

http://www.youtube.com/watch?v=anFqUsH7MGg
és
http://www.youtube.com/watch?v=Vqayp95Zy-I

Kellemes, és hasznos időtöltést kíván:

Szenyán Ildikó
szenyanildiko@neadjafel.hu
06-20-9-344-154
Skype: Energildi
 

 

Webdesign - Szenyán Ildikó 2005-2013 © Minden jog fenntartva!

Google PageRank